Interjú Szabó Józseffel a 2016. évi „Budapestért”-díj egyik kitüntetettjével

Möfösz / Hírek / Interjú Szabó Józseffel a 2016. évi „Budapestért”-díj egyik kitüntetettjével

Interjú Szabó Józseffel a 2016. évi „Budapestért”-díj egyik kitüntetettjével

Szerző
Kategória Hírek

Budapestért díjat vehetett át Szabó József

Budapest egyesítésének 143. évfordulója alkalmából rendezett ünepségen Szabó József a Főkert Nonprfit Zrt. vezérigazgatója „Budapestért”-díjat vehetett át. A kitüntettek a főváros fejlődéséhez, gyarapodásához és hírnevének öregbítéséhez járultak hozzá.

Mint a híradásokból is értesülhettünk arról, a Főváros Napja alkalmából Önt is elismerésben részesítették. Gratulálunk a kitüntetéséhez, mely egyben a kertész szakma elismerése is! Ha jól tudom ebben a kategóriában először kapott kertész végzettségű szakember „Budapestért”-díjat

Köszönöm szépen! Nagyon nagy megtiszteltetés ez a díj számomra, melyet a Főpolgármester úr javaslatára, a Fővárosi Közgyűlés támogatásával, egy igen reprezentatív helyszínen, a Városháza dísztermében, ünnepi körülmények között vehettem át. Bevallom, nem számítottam rá, mivel úgy érzem, napi munkámban a rám bízott szakmai munkát végzem, melyet őszintén mondom, élvezek is, hiszen a sok, fáradságos napi teendők, felelős cégvezetői feladatok során, számos emberi és szakmai sikerélménnyel tölt el az elvégzett munka produktuma, az alkotás öröme.

bp6

A kitüntető érem mellé átadott Oklevél méltatása szerint „Budapest zöldfelületi fejlesztése és fenntartása érdekében több évtizeden át eredményesen végzett szakmai és vezetői munkája elismeréseként”kapta a díjat. Mióta van a szakmában?

Már gyerekkoromban is erre a pályára készültem, hiszen a középiskola kiválasztásakor, 14 éves koromban elköteleztem magam a díszkertész szakma iránt, igy az akkoriban is jó hírű, Mogyoródi úti kertészeti szakiskolában végeztem, mint dísznövénykertész, parképítő.

A jeles szakérettségi után, 1982-ben, elsőre felvételt nyertem a Villányi úti Kertészeti Egyetemre. A diplomamunkámat az akkori Üzemtan Tanszéken készítettem és választott témám „Budapest zöldfelület-gazdálkodásának 10 éves elemzése” volt. Ekkor még Budapesten egyetlen nagy kertészeti cég foglalkozott üzemszerűen zöldfelület-gazdálkodással. Ez éppen a FŐKERT volt! Így természetesen adódott, hogy a Társaságnál fogom írni a diplomamunkámat, s így, mintegy másfél-két éven át a FŐKERT-nél gyűjtöttem, elemeztem és dolgoztam fel a témához kapcsolódó adatokat. A cég akkori vezetőitől, dolgozóitól igen sok segítséget kaptam ahhoz, hogy 1988-ban sikeresen megvédjem a diplomadolgozatomat. Akkor még álmodni sem mertem arról, hogy egyszer majd rám bízzák ennek a nagy szervezetnek a szakmai vezetését, illetve a Főváros kiemelten kezelt zöldfelületeinek a fejlesztését, fenntartását.

bp2

Úgy tudom, Ön végig a „szakmában” dolgozott

Igen, az egyetem elvégzését követően, már 1989-ben egy saját dísznövénytermesztéssel, -értékesítéssel, parképítéssel és -fenntartással foglalkozó kertészeti vállalkozást alapítottam,

amelynek ügyvezető igazgatója lettem. Cégem gazdasági fejlődésnek, a munkák volumene növekedésének megfelelően az évek során a Bt.-t előbb Kft.-vé, majd később, projekt-lebonyolító Mérnöki Irodává alakítottam át. Ez utóbbiakban is én töltöttem be a cégvezetői tisztséget. Cégeim számos olyan szakmai referenciákkal rendelkeztek, amelyek méltán hívták és hívhatták fel a szakmai érdeklődők, a döntéshozók figyelmét. Több nagy környezetvédelmi, zöldfelület-gazdálkodást érintő projekt tervezésében, kivitelezésében, lebonyolításában, szakértésében és későbbi üzemeltetésében is részt vettem a szakmailag igen aktív, közel három évtized alatt.

Több szakmai rendezvényen, konferencián, számos társadalmi- és szakmai szervezetben is hallhattuk már előadást tartani, véleményformálóként megnyilvánulni. Fontos ez az Ön számára?

Hosszú évek óta számos társadalmi-, környezettudatos szemléletű szerepvállalásban is aktívan közreműködöm, szívesen teszem és fontosnak is tartom. Csak kiragadva egyet-kettőt: több mint egy évtizede részt veszek például a Virágos Magyarországért Környezetszépítő Mozgalom zsűrijében, bírálóbizottságában, illetve jelenleg is elnökségi tagja vagyok a Magyar Kertépítő és Fenntartó Vállalkozók Országos Szövetségének, a Green City Magyarország társadalmi vezetőségének, de már több felkérésem volt az Év Tájépítésze Díj szakmai zsűrijébe is. Jelenlegi beosztásomból is fogva, számos megtisztelő szakmai megkeresésem, díjátadói, előadói felkérésem van, amiket a nagyon korlátozott szabadidőmben igyekszem szintén teljesíteni.

Mikor és hogyan lett, az ország legnagyobb kertészeti vállalatának az első számú vezetője?

2010 októberében kaptam megtisztelő bizalmat az új városvezetéstől, amikor a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyásával, Tarlós István Főpolgármester úr kinevezett a FŐKERT Nonprofit Zrt. vezérigazgatói tisztségére. Bizonyára az akkor is már több mint két évtizedes dísznövény-termesztési, parképítési- és fenntartási, faiskola üzemeltetési, öntözőrendszer telepítési, egyéb szakmai-, gyakorlati tapasztalataim és vezetői ismereteim nagymértékben hozzájárultak, hogy viszonylag rövid időn belül mélyebben is megismerkedtem az itt folyó munkákkal. Számomra szakmailag is és emberileg is olyan kihívást jelentett és jelent most is ennek a tisztségnek az ellátása, amelyet az Élet csak ritkán produkál.

A szakmai ismeretek mellett úgy gondolom, hogy egy cég vezetéséhez manapság nélkülözhetetlen a gazdasági és elemző készség, képesség is, így jól tudom hasznosítani azt a tudást is, melyet 2002 és 2004 között a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, az MBA program keretében a gazdasági elemző menedzseri másoddiplomámmal megszereztem.

Kollégáimmal folyamatosan nyomon követjük, elemezzük a folyamatokat, keressük és honosítjuk meg azokat a szakmai módszereket, amelyekkel a gazdálkodási-, szakmai- vagy épp a munkaszervezés hatékonyságát tudjuk növelni a Társaságnál.

Ki tudna emelni néhány fővárosi projektet, amire büszke az elmúlt évekből?

Nehéz válogatni. Az egyik legnagyobb zöldterületet érintő fejlesztésünk a Margitszigeten volt, mely mind a mai napig tart. Ennek során megújult a Japánkert, a Rózsakert, valamint a Szabadtéri Színpad előtti területen új virágágyakat alakítottunk ki. A sziget teljes területén a padokat és a szemétgyűjtőket újakra cseréltük. Amire nagyon büszke vagyok az itteni beruházásaink közül, az a méltán híres margitszigeti zenélő szökőkút, melynek teljes szerkezete, vízképe és fénytechnikája is megújult.

A Népligetben és a Vérmezőn is szabadtéri, felnőtt fitnesz parkokat telepítettünk. A Gellérthegyen a régi „Kőcsikós” játszótérből Budapest egyik legnépszerűbb és legmodernebb játszóterét alakítottuk ki „Cerka-firka” fantázianévvel. Itt úgy érezhetjük magunkat, mint Gulliver íróasztalán az óriás ceruzák, tollak és ceruzahegyezők között. A 4-es metró beruházásai kapcsán teljesen felújítottuk a a Rákóczi teret, a II. János Pál pápa teret, ahol megújult a térburkolat, a növényállomány egy része és a játszótér is.

Több külföldi szakmai együttműködésben vettünk részt, például svéd-magyar projekt keretén belül került kialakításra a margitszigeti ökojátszótér, az Angyal István park, a Lánchíd park és létrejött Magyarország első ingyenes kerékpárszervíz pontja a Vérmezőn.

Svájci-magyar együttműködésből születettek meg a biodiverz évelőágyásaink a Hajógyári-szigeten, a Róbert Károly körút – Lehel út találkozásánál, valamint a BAH csomópontnál. Ennek a folyamatnak lezáró dokumentációjaként megjelent saját kiadásunkban az első közterületi évelőkkel foglalkozó könyvünk, melyet kollégáink saját tapasztalataik alapján írtak meg, címe az „Ökologikus zöldfelületek városi alkalmazása”.

Folyamatos a Városliget zöldfelületeinek újjáélesztése: aszfaltozást, burkolatpótlást, lépcsőjavítást végeztünk, bővítettük a játszóteret, telepítettük a régóta hiányolt szökőkutat, illetve a víz-levegőztető rendszert is a tóba.

A rendeletileg meghatározott zöldfelület-gazdálkodási szakmai feladatok magas szintű ellátása mellett, többek között fontosnak tartom az ügyfélszolgálatunk, az interaktív marketing- és kommunikációs közszolgálati munkánk működésének még hatékonyabbá tételét is. A városi közparkokban transzparens, figyelemfelkeltő, érzelemre és az értelemre ható táblákkal, okostelefonokkal is letölthető QR-kódok kihelyezésével szeretnénk felhívni az odalátogatók figyelmét arra, hogy nekik, értük tervezzük, alakítjuk ki és gondozzuk a szép zöldfelületeket.

Szeretném, szeretnénk felhívni a parkhasználók figyelmét a városi zöldkörnyezet fontosságára, ezzel is erősíteni bennük a tudatot, hogy közös érdekünk a parkok, a növények megóvása, a zöldfelületek rongálásának megakadályozása, környezetünk szépítése és védelme. Tízmilliókban is kifejezhető ennek a felelős, környezettudatos szemléletformáló munkának az eredménye a parkrongálások folyamatos visszaszorulásában.

Céljaim között szerepel az utódképzés, az érezhető szakemberhiány enyhítése, a szakmai duális-képzés segítése, a diákok nyári foglalkoztatása, valamint a lakossággal és a felelősen, környezettudatosan gondolkodó, profitorientált cégekkel való még szorosabb szakmai együttműködés is.

Kívülállóként is jól érezhető a sok pozitív változás. Milyen vállalti eredményeket tudna említeni?

Igen, valóban büszke vagyok arra, hogy az irányításom alatt a FŐKERT-nél több fejlesztés, beruházás volt, mint az azt megelőző két évtizedben összesen. Számos új és korszerű célgéppel, speciális eszközzel, fejlesztésekkel tudtuk növelni a hatékonyságot, javítottuk a munkaidőkihasználást, elterjesztettük az évelő és a biodiverz kiültetéseket a közterületeken, melynek hatására jelentősen javítani lehetett a fenntartásra fordított időt és pénzt is.

Teljesen átszerveztük a Társaság szervezeti felépítését, racionalizáltuk és optimalizáltuk a napi működését, szakmai alapokra épített, folyamatosan aktualizált, új, integrált vállalatirányitási rendszert alakítottunk ki, mely naprakész gazdálkodási információkat ad a vezetőségnek és a tulajdonosnak is, a főváros által biztosított források transzparens és költséghatékony felhasználására.

Folyamatosan tettük és tesszük jobbá, alkalmasabbá, minőségibbé a munkafeltételeket és a munkakörülményeket is. Több évtizede elmaradt szociális helyiségfelújításokat végeztünk el, mára már szinte az összes telephelyünkön. A biztonságos munkavégzéshez szükséges eszközök mellett új, a dolgozói gyakorlati tapasztalatok alapján átszabott, egységes munkaruházatot gyártattunk le és színben, valamint dizájnban is egységesítettük a gépjárműparkunk, a teher-, illetve a személygépkocsijaink megjelenését is. Komoly összeget szánunk évente a megbecsült humánerőforrásunk folyamatos képzésére, szakmai fejlesztésére, az ismereteik, tudásuk naprakészen tartására is. Az innovációban is élen járunk, a hazai és a nemzetközi kiállításokon, szakmai konferenciákon rendszeresen kérik fel Társaságunkat Budapest, Magyarország képviseletére.

Milyen nagyobb projektekben dolgoznak jelenleg?

Folyamatos üzemmódban vagyunk! Nagy tempót diktálok évek óta a kollégáimnak is, de egy fiatalos, jól terhelhető, sikerorientált, szakmailag nagyon felkészült és elkötelezett, lojális csapat áll mögöttem, mind a szakmai vezetők, mind a területeken kint dolgozó középvezetők és munkatársak tekintetében. Minden egyes fogaskeréknek, tengelynek jól, összehangoltan kell teljesítenie a maga területén, a nagyobb rendszerben elfoglalt helyén is, hogy a gépezet hatékonyan és sikeresen tudjon működni. Éppen ezért is úgy érzem, hogy ezt a megtisztelő elismerést sok-sok ember nevében is vehettem át. Itt szeretném megköszönni utólag is mindenkinek, akinek a munkája, a támogatása, segítő közreműködése hozzásegített a megtisztelő díj átvételéhez.

Napi fenntartói munkáink mellett olyan nagyszabású projektekben vagyunk jelenleg is benne, mint például a Társaságunk által kezelt több mint 600 ha, kiemelten kezelt zöldterület teljeskörű geodéziai- és kertészeti felmérése, digitalizálása. Ezt a fa-, illetve az épített elemekre és a teljes zöldterületekre is kiterjedő térinformatikai zöldkatasztert, mely az egyedi értékszámítások mellett az elvégzett munkákat, ráfordításokat is naprakészen tartalmazzák, a lakosság részére is elérhetővé kívánjuk majd tenni. De említhetném a Margitszigeti FINA-fejlesztéseket és a városszerte látható közterületi- és zöldfelületi fejlesztéseinket is.

Célul tűztük ki a saját, a kiültetett növényeket előállító termesztőtelepünk megújítását, kihasználtságának a növelését, korszerűsítését. E cél megvalósíthatóságának az érdekében pályázatok útján külső forrásokat is bevontunk, melyek korszerű és környezetbarát, megújuló energiafelhasználást tesznek lehetővé, így az üvegházaink fűtési- és fenntartási költségei is jelentősen csökkennek.

Főpolgármester úr kezdeményezésére, a Fővárosi Önkormányzattal és a kerületekkel is szorosan együttműködve, a legújabb projektünk a „Tízezer új fát Budapestre!” három éves faültetési program, melynek keretén belül már 2016-ban mintegy 2.000 darab új fát ültetünk el a Főváros kiemelt fasoraiba és parkjaiba. Ilyen nagyszabású faültetés az elmúlt évtizedekben nem volt, ezért is példaértékűnek tartom ezt a kezdeményezést, melynek szakmai kivitelezői, lebonyolítói lehetünk.

Láthatóan boldogság tölti el, ahogy a munkájáról, a szakmáról beszél. Van „ars poeticája”?

Életem derekán, a szakmám csúcsán, sikerorientált emberként, nem futok el a kihívások elől. Ahogy Teréz anya mondta: „Amit teszünk csak egy csepp a tengerben. Anélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb volna a tenger.” Hiszek abban, hogy nem véletlenül sodort ide, pont erre a posztra a Sors. Feladatom van itt, így igyekszem is a legjobb tudásommal megfelelni az elvárásoknak. Nagyon sok terv, szakmai ötlet, megvalósítandó javaslat, fejlesztés, innováció van még a fejemben…

Szeretném elérni, hogy irányításom alatt a Társaság – mely ma a „szakma zászlóshajója” – társadalmi megbecsülése tovább erősödjön, szakmai tekintélye, elismertsége tovább növekedjen. Napi munkámmal, energiámmal törekszem a városvezetés felém irányuló magas elvárásait teljesíteni, bizalmát megszolgálni.

Mindent elkövetek azért is, hogy a jövőre 150 éves FŐKERT-nél dolgozók is büszkék lehessenek az évek alatt megszerzett tudásukra, tapasztalataikra, szakmai örökségükre. Elhivatottságunkról és szakmaiságunkról a főváros lakossága, Budapest politikai- és szakmai irányítói, továbbá az idelátogató hazai- és külföldi turisták dicsérően és elismerően nyilatkozhassanak a jövőben is, környezetszépítő „alkotásainkat”, városi közparkjainkat zöldebbé és élhetőbbé téve, a színes virágágyasokat – mint díszes ékköveket a Főváros köntösén – megcsodálhassák, Budapest jó hírét, hangulatát, élményét, virágillatát is magukkal vigyék és hirdessék a nagyvilágban is.

Köszönöm a beszélgetést, további eredményes munkát kívánok Önnek és munkatársainak!

Szöveg: Merényi Alexandra

Fotók: Főkert Nonprofit Zrt.

Legutóbbi hírek

Szóljon hozzá

Írjon nekünk!

Amennyiben kérdése lenne, kérjük írjon nekünk.

Kezdje el beírni a keresett témát, és nyomja meg az Entert a kereséshez

mofosz_slide_logomofosz_slide_logo